Hírek

23 nov
Inzulinrezisztencia a kutatások középpontjában
Az inzulinrezisztencia számos krónikus betegség kialakulásához vezethet. A Debreceni Egyetem kutatói a Tématerületi Kiválósági Program keretében azt vizsgálták, hogy a kórkép korai felismerésével, annak kezelésével hogyan előzhetők meg a súlyosabb szövődmények. A több mint két évig tartó projekt eredményeit egy keddi konferencián ismertették a kutatásban részt vevő szakemberek.
22 nov
Pénzügyeinkről a Science Caféban
Mi az a Blokklánc technológia és hogyan alakíthatja a jövőnket? címmel Oláh Norbert, a Debreceni Egyetem Informatikai Kar Számítógéptudományi Tanszék tanársegéde tart előadást a Science Café soron következő rendezvényén.
22 nov
Itt az új Egyetemi Élet
A gátfutó Kozák Luca portréfotójával a címlapon jelent meg az Egyetemi Élet friss száma, amelyből egyebek mellett kiderül, hogy a Debreceni Egyetem is díjazott alkotásokat a Malter Filmfesztiválon. A lap bemutatja Deák Bill Gyulát, Szaffkó Pétert és az idén 140 éves Zsuzsi kisvasutat is.
21 nov
Együtt a gyógyulás útján
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikán működő Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogatja idei játékgyűjtő akciójával a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete. Az ajándékokat január 11-ig három debreceni helyszínen adhatják le az adományozók.
21 nov
Történelmi titkok az ókortól napjainkig
Magyar történelem és hagyományok nemzeti gyűjteményeinkben címmel rendezett szakmai konferenciát pénteken a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Történelmi Intézete és a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum.
21 nov
Prima díjjal jutalmazták a Klinikai Központ szemészét
Vajas Attila szemész szakorvos, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szemklinikájának főorvosa, a Magyar Szemorvostársaság vezetőségi tagja megyei Prima díjat kapott. A szakember tevékenységét a magyar tudomány kategóriában ismerte el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Hajdú-Bihar Megyei Szervezete. A megyei Prima díjakat a szombati gálán adták át.
18 nov
DE és Continental – fókuszban a kutatásfejlesztés
A mesterséges intelligencia-alapú szoftverfejlesztések és technológiák területén történő közös oktatási, tudományos és kutatásfejlesztési tevékenységről állapodott meg a Debreceni Egyetem és a Continetal. A szerződést azt követően írták alá, hogy a nemzetközi vállalat bejelentette, kutató-fejlesztő központot hoz létre Debrecenben.
18 nov
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjasok az ETK-n
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán négy tehetséges hallgató kapta meg az egyik legrangosabb felsőoktatási elismerést, a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. A díjazottak közül ketten vették át személyesen oklevelüket a kar dékánjától.
18 nov
Rising Stars: tehetséges biológusok bemutatkozása
Biológiai témájú kutatást végző fiatal szakemberek ismertették eredményeiket a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan az MTA DAB, a Debreceni Egyetem Juhász-Nagy Pál Doktori Iskola, a Biológiai és Ökológiai Intézet, valamint a Fiatal Kutatók Akadémiája közös szervezésében tartott Rising Stars 2022: tehetséges biológusok bemutatkozása című rendezvényen.
18 nov
Lilában a koraszülöttekért
A koraszülöttek világnapja alkalmából lila fénnyel világították meg a Debreceni Egyetem és a Klinikai Központ Főépületét, az Innovációs Központot, a Nagyerdei Stadiont és a Víztornyot csütörtökön. Ezen a napon a Klinikai Központ koraszülötteket ellátó orvosai, nővérei is a reményt és kitartást szimbolizáló lila színbe öltöztek. A kezdeményezéssel a koraszülöttekre, családjaikra és a babákat gondozó egészségügyi dolgozók munkájára hívják fel a figyelmet.