Hírek

12 jún
Megújul az Egyetem tér
Több ütemben alakul át a Debreceni Egyetem Főépülete előtti emblematikus park, amely a város és az intézmény közötti megállapodás nyomán június 1-jével az egyetem vagyonkezelésébe került. A tervek szerint június 20-tól működik a parkot díszítő szökőkút is, melyet a következő évek folyamán szintén korszerűsítenek.
12 jún
Régiónk a tudomány szemüvegén keresztül
A régió fejlődését meghatározó folyamatok álltak a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar nemzetközi konferenciájának középpontjában. A XIII. Interdiszciplinaritás a régiókutatásban – Gazdaság – Társadalom – Menedzsment című kétnapos rendezvényen több mint száz kutató mutatta be tudományos eredményeit 17 szekcióban, a humán- és társadalomtudományok, a gazdaság- és jogtudományok területén.
12 jún
Ötven éve végzett mérnököket köszöntöttek
Jubileumi díszoklevelet vehettek át azok a mérnökök, akik 1976-ban a Debreceni Egyetem Műszaki Karának jogelődjén, az Ybl Miklós Műszaki Főiskola Építőipari Karán építőgépész és magasépítési szakokon szereztek diplomát. Összesen 58 egykori hallgató részesült elismerésben a csütörtöki ünnepségen.
10 jún
A szülőszobától a babaápolásig – szülészeti nyílt nap a Kenézy Campuson
Hatalmas érdeklődés mellett rendezték meg a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának nyílt napját szerdán a Kenézy Gyula Campuson. A kismamák és kísérőik a klinika szakembereitől kaphattak válaszokat többek között a vajúdással, a fájdalomcsillapítással, a császármetszéssel vagy az újszülött ellátásával kapcsolatos kérdéseikre. Az érdeklődők a szülőszobára és a gyermekágyas részlegre is betekinthettek.
10 jún
Kiváló pedagógusait köszöntötte a Debreceni Egyetem 
Klebelsberg Kunó-díjjal, a Debreceni Egyetem Tanárképzéséért-díjával, valamint Jausz Béla-díjjal ismerte el az egyetem az oktatás-nevelés, a tehetséggondozás és a továbbtanulásra felkészítés terén magas színvonalú, példaértékű eredményt elért pedagógusokat, az intézmény tanárképzése érdekében kimagasló munkát végző egyetemi dolgozókat, valamint a gyakorlóiskolákban és partneriskolákban jelentős szakmai tevékenységet folytató tanárokat. Az ünnepségen töb
10 jún
Rangos elismerést kapott a Debreceni Egyetem tüdőgyógyásza
Korányi-gyűrű életműdíjat vehetett át Brugós László, a Debreceni Egyetem tüdőgyógyász klinikai főorvosa. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság a szakember több mint három évtizedes, kimagasló gyógyító, tudományos és oktatói munkásságát ismerte el a kitüntetéssel.
09 jún
Bács Zoltán: sokat elértünk, de van még hova fejlődni
A Debreceni Egyetemet 2026. május 1-je óta Bács Zoltán rektor vezeti. A több évtizedes oktatói, kutatói és intézményvezetői múlttal rendelkező professzorral az egységes Debreceni Egyetem gyökereiről, az intézmény strukturális átalakulásairól, a hallgatói élet fejlődéséről, a májusban létrehozott új szervezeti egységekről, valamint a jövőbeni tervekről beszélgettünk.
09 jún
Minimál invazív szívsebészet: új korszak Debrecenben
Kisebb metszés, gyorsabb gyógyulás – egyre több szívműtétet végeznek minimál invazív technikával a Debreceni Egyetem Klinikai Központ szívsebészetén. A mindössze néhány centiméteres metszéssel végzett beavatkozások kisebb megterhelést jelentenek a betegek számára, csökkentik a műtét utáni fájdalmat és a szövődmények kialakulásának esélyét, így gyorsabb felépülést tesznek lehetővé.
08 jún
DErbi: újra a Nagyerdőn ünnepelt az egyetemi közösség
Élményekkel és finom falatokkal teli napot tölthettek együtt a Debreceni Egyetem munkavállalói és családtagjaik a Dolgozói DErbin pénteken a Nagyerdei Stadion körüli területen. Az immár kilencedik alkalommal megtartott rendezvény célja ezúttal is a közösségépítés, az összetartozás érzésének erősítése volt. Az idei rendezvényen mintegy 6500-an vettek részt.
08 jún
Jogász doktoranduszok mutatkoztak be
Tanúvédelem a 21. században, távtárgyalások a YouTube-on, gyermekjogok és javítóintézeti valóság – egyebek mellett ilyen kutatási témák kerültek napirendre a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a DE Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola közös Doktorandusz Konferenciáján. A pénteki rendezvényen az ország nyolc jogi doktori iskolájának doktoranduszai és doktorjelöltjei mutatták be eredményeiket.

Oldalak