Hírek

26 jan
Fókuszban a regionális vízgazdálkodás
Újszerű, innovatív megoldásokat fejleszt az aszály, az öntözés és a melioráció, a talaj termelékenységének kezelésére a Debreceni Egyetem MÉK Víz- és Környezetgazdálkodási Intézete. A Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium program keretében a városi csapadékvíz-, valamint belvíz-elvezető hálózat összekapcsolásán is dolgoznak a szakemberek. A projekt eredményeit konferencia keretében mutatták be csütörtökön.
26 jan
Közlemény
Az elmúlt napokban a sajtóban megjelentekkel ellentétben már nem a Debreceni Egyetem hallgatója az a nigériai férfi, akit a Szent István bazilikában vettek őrizetbe a rendőrök.
25 jan
Öt generációs kötelék
A szépapja támogatásával alapított Debreceni Egyetemen tanul Greta Grof-Tisza. Habár az ifjú hallgató tudta, hogy az egykori miniszterelnök, gróf Tisza István leszármazottja, hagyatékának jelentőségét csak a helyszínen tapasztalta meg. A néhai miniszterelnök leszármazottját Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár fogadta a Főépületben.
24 jan
Újabb sikeres keresztféléves felvételi a DE-n
Tovább növelte hallgatói létszámát a Debreceni Egyetem, a tavalyi keresztféléves eljárás eredményéhez képest mintegy tíz százalékkal több, összesen több mint négyszáz jelentkező nyert felvételt az intézménybe. Az idei eljárásban a Gazdaságtudományi Kar képzéseire jutottak be a legtöbben.
22 jan
Élénkülő vietnámi kapcsolatok
Az informatika, a gyógyszerész- és az orvostudomány területét érintő együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és hat vietnámi egyetem. A keretmegállapodásokat a vietnami miniszterelnök, a vietnami oktatási és képzési miniszter, valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében írta alá Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora pénteken a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
22 jan
Debrecenben új eljárással kezelik a szemdaganatot
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem Szemklinikáján vezették be azt az eljárást, amellyel a szemgolyó megtartásával kezelhető az érhártya melanoma. Először a daganatot képalkotás-vezérléssel, precíziós külső besugárzással elpusztítják, majd a daganatszövetet a retinasebész eltávolítja a szemgolyó belsejéből. A kezeléshez az Onkoradiológiai Klinika, az Orvosi Képalkotó Klinika és a Szemklinika szoros együttműködése szükséges.
19 jan
Debreceni professzor tartott akadémiai székfoglalót
Megtartotta székfoglaló előadását Fülesdi Béla professzor a Szent István Tudományos Akadémián. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója bemutatta az intézményben működő kutatócsoportokat, kiemelve a szervdonáció területén végzett tudományos tevékenységet.
19 jan
FOKozzuk a tudást
A Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara az idei évben egy új képzési formával és egy megújult fogorvosképzési kurrikulummal várja a jelentkezőket. A gyakorlatorientált oktatás a felsőbb évfolyamokon kiscsoportos formában történik, a képzést a legmodernebb technikák és digitális eszközök segítik.
18 jan
Tréning a jelen és a jövő kutatóinak
A Debreceni Egyetem szakembereinek közreműködésével kutatási kompetenciák fejlesztését segíti elő a több mint négy éven át tartó nemzetközi Pattern projekt, mely kutatóknak kínál majd a színvonalas tudományos tevékenység elvégzéséhez szükséges módszertanokat, segédleteket tartalmazó tréninganyagokat.
17 jan
Feloldották a látogatási tilalmat
Január 18-tól, csütörtöktől megszűnik a látogatási tilalom a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikán, az Ortopédiai és Traumatológiai, valamint az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinikán. Így jelenleg a Klinikai Központ valamennyi betegellátó egységében lehet látogatni a betegeket. A maszkviselés viszont továbbra is kötelező.