Hírek

16 nov
Új vezetők a Klinikai Központban
Vezetői megbízásokat adtak át a Debreceni Egyetemen. A két új klinikaigazgató, illetve az új központvezető a kinevezését az intézmény rektorától és a Klinikai Központ elnökétől vette át.
15 nov
Együtt edzhettek az egyetemisták
Tanórán kívüli sportfoglalkozásokat tartottak a DE hallgatóinak a Sporttudományi Oktató Központban. A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének (DESKI) programja – ha a járványhelyzet engedi – decemberben folytatódik, ahova a diákok mellett az egyetem dolgozóit is várják.
15 nov
Ifjú tudósok a Műszaki Karon
Tehetséges magyar és külföldi hallgatók mutatták be kutatási eredményeiket a Debreceni Egyetem Műszaki Karán november 11-én rendezett Tudományos Diákköri Konferencián.
15 nov
Elnöki interjú a Cívishíren
A modellváltással létrejött a Debreceni Egyetem valódi autonómiája, amely lehetővé teszi az intézmény stabil finanszírozását, és elősegítette a történelmi jelentőségű bérrendezést – nyilatkozta a civishir.hu-nak Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
15 nov
Új vezetők a Klinikai Központban
Vezetői megbízásokat adtak át a Debreceni Egyetemen. A két új klinikaigazgató, illetve az új központvezető a kinevezését az intézmény rektorától és a Klinikai Központ elnökétől vette át.
15 nov
Indul az akkreditációs eljárás
Intézményi akkreditációs eljárást folytat le jövőre a Debreceni Egyetemen a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB). Azt fogják megvizsgálni, hogy a DE minden tekintetben megfelel-e a nemzetközi felsőoktatási irányelveknek.
14 nov
Változás a csomagátvételben
A hozzátartozók visszajelzései alapján módosították a betegeknek küldött csomagok átvételi időpontját a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusán. Munkanapokon reggel 7-től délután 5 óráig veszik át a csomagokat az intézményben.
14 nov
Az élő talaj tudománya
A talajdegradáció, az új generációs komposzt előállítása és az antibiotikum-rezisztencia – ezek voltak a témái a Debreceni Egyetem Agrárkutató Intézet és Tangazdaság Nyíregyházi Kutatóintézet, a DAB Talajbiológiai Munkabizottsága és a Magyar Talajtani Társaság tudomány napi rendezvényének.
14 nov
Indul az akkreditációs eljárás
Intézményi akkreditációs eljárást folytat le jövőre a Debreceni Egyetemen a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB). Azt fogják megvizsgálni, hogy a DE minden tekintetben megfelel-e a nemzetközi felsőoktatási irányelveknek.
12 nov
Gyermektüdőgyógyászok kongresszusa
A tapasztalatok szerint a járvány 4. hullámában sokkal több a koronavírusos gyerek, mint korábban. A gyermektüdőgyógyászok debreceni három napos konferenciájának is kiemelt témája a COVID-19, emellett a gyermekkori tüdőbetegségek legújabb kezelési lehetőségeiről tanácskoznak a szakemberek.