Hírek

28 okt
COVID-19: újabb óvintézkedések
A koronavírus terjedésének lassítására november 2-tól, keddtől újabb óvintézkedéseket vezetnek be a Debreceni Egyetemen. A maszkviselés és kézfertőtlenítés mellett az egyetemi vezetés arra kéri a munkatársakat, hogy a megbeszéléseket lehetőség szerint online tartsák.
27 okt
Magyar Tudomány Ünnepe 2021
„Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz” a mottója az idei Magyar Tudomány Ünnepének, amelynek programjaihoz ebben az évben is csatlakozik a Debreceni Egyetem, ahol a tudományos konferenciákat, előadásokat követően most is a doktor- és díszdoktoravató ünnepséggel zárul a programsorozat.
27 okt
Teltház az egyetemi állásbörzén
Csaknem 60 kiállító, kis- közepes és nagy cégek több száz állásajánlattal várták a munkát keresőket a Debreceni Egyetem Őszi Állásbörzéjén, mely az egyik legnagyobb ilyen típusú rendezvény az országban. Érdeklődőkből sem volt hiány, sokezren keresték fel a standokat.
27 okt
Kitüntetett egészségügyi szakemberek
Pro Sanitate díjat vehetett át Papp Mária, a Debreceni Egyetem Gasztroenterológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Klinikai Központ alelnöke és Tóth Tibor, a DE KK Járóbeteg Szakellátási Központjának vezetője kedden, Budapesten. A díjjal kiemelkedő szakmai tevékenységüket ismerték el.
26 okt
Összeült a stratégiai testület
A Debreceni Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének munkáját segítő Stratégiai Tanácsadó Testület az Innovációs és Technológiai Minisztériumban tartotta soron következő ülését.
26 okt
Konferencia a jövő kutatásairól
Az Európai Unió következő hétéves gazdasági ciklusában tervezett kutatásaikat, együttműködési lehetőségeiket mutathatják be a Debreceni Egyetem partnerei október 27-29 között az alkalmazott tudományok egyetemi hálózatának 2021-es vándorkonferenciáján.
26 okt
Kitüntetett egészségügyi szakemberek
Pro Sanitate díjat vehetett át Papp Mária, a Debreceni Egyetem Gasztroenterológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Klinikai Központ alelnöke és Tóth Tibor, a DE KK Járóbeteg Szakellátási Központjának vezetője kedden, Budapesten. A díjjal kiemelkedő szakmai tevékenységüket ismerték el.
26 okt
Zsidó kultúra és a Debreceni Egyetem
A Debreceni Egyetem aktívan segíti a közelmúltban létrehozott Debreceni Zsidó Tudományos és Kulturális Kutatóintézet tevékenységét – hangsúlyozta Bartha Elek, a DE oktatási rektorhelyettese a szervezet partnerségi találkozóján.
26 okt
Jubileum az Orvosi Vegytani Intézetben
Alapításának 100. évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartott hétfőn a Debreceni Egyetem ÁOK Orvosi Vegytani Intézete (OVI). A rendezvényen jelenlegi és egykori munkatársak, valamint az intézmény együttműködő partnerei idézték fel az elmúlt évtizedek legfontosabb történéseit.
25 okt